Örömmel látjuk, hogy kezditek megérteni a rendszer működését!
Segítünk egy picit:
Február 2-án majdnem 20 zenekar jelentkezése van fent, kérjük, jelentkezzetek át azokra az időpontokra (pl. január 17), ahol még van bőven hely.
PONTOSAN 10 zenekar játszhat egy nap, így értelemszerűen vasárnap este, ahol túljelentkezés van, mindenképpen meghúzunk egy határt!
Intelligensen használva a rendszert, AHOL 10 ZENEKAR VAN PONTOSAN, AZT LEZÁRTNAK KELL VENNI, már ne jelentkezzetek rá, CSAK ahol kevesebben vannak, mint 10.
Itt vannak az előzetes foglalásaitok: http://r33.hu/index.php/elodonto-elzetes-beosztas
Ha mégis marad túlzsúfolt nap, sorsolás alapján döntjük el, hogy ki marad benne a 10-ben.
Van olyan felállás, amelyik csak január 17-én tud eljönni, éppen ezért nem szeretnénk törölni a listáról a dátumot, érdeklődés hiányában.
Lesznek még, plusz elődöntő napok, Hétfőn jelennek meg az új időpontok a rendszerben!